Sajtó
2023. november 30.
A művész, aki mozgásba hozta a festményt
Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n
Kovásznai György festőművész, animációs filmrendező 60-as, 70-es évekbeli filmjeit és képeit mutatja be a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Galériájának tegnap megnyílt kiállítása. Az egyetem, a Nemzeti Filmintézettel és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvánnyal együttműködésben, 2023. november 29-én Kovásznai György: Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló tárlatával emlékezik az idén 40 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből, rajzaiból álló válogatás a 60-as évektől a 70-es évek végéig kínál betekintést a korszakot egyedi hangon dokumentáló műfaji szintézisbe.
Kovásznai György (1934–1983) a 20. századi magyar művészet különleges, innovatív alakja. A modernizmusból merítő, a 80-as évek neoexpresszionizmusát a 70-es években már megelőlegező festőművész, különleges kísérleti animációs filmek alkotója, emellett író és költő.
A művész korszakalkotó munkássága napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, köszönhetően annak, hogy az elmúlt években megtörtént az életmű professzionális feldolgozása: magyar és angol nyelvű monográfia, a 23 rövidfilm és a Habfürdő című játékfilm magas minőségű digitalizálása, honlap, social média, nemzetközi kiállítás- és vetítéssorozat gondoskodik arról, hogy minden generáció megismerje ezt az inspiráló anyagot.
A METU Galériában most nyíló kiállításon a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) által rendelkezésre bocsátott képek mellett, a Nemzeti Filmintézett segítségével a művész animációs filmjeihez kapcsolódó munkáiból láthatnak válogatást. Kovásznai egész élete során különféle megoldásokkal kísérletezett annak érdekében, hogy saját korának jellegzetes atmoszféráját megragadja: a festményfilmektől, a zenés trükkfilmeken keresztül egészen az animációs dokumentumfilmekig terjed a skála.
A globális kulturális eszmecsere korában élnünk kell azzal a különleges történelmi lehetőséggel, hogy a hidegháborús időszak művészeti produkciói – akár nyugaton, akár keleten keletkeztek – egymással összemérhetők közös referenciatartományuk, a modernizmus talaján. Kovásznai György művészete nem izolált jelenség. A hidegháborús Európa művészetének történetében ideje, hogy elfoglalja az őt megillető helyet – vallja a kurátor, Iványi-Bitter Brigitta.
A Kovásznai kiállításhoz kapcsolódva az egyetem showroomjában megtekinthető emellett „Bubble Bath collection” című kiállítás is, ahol az Artista divattervező stúdió designerei, a METU Textiltervező alapszakos, valamint Divat- és textiltervezés mesterszakos hallgatói által készített egyedi ruhadarabokon folyamatosan mozgásban lévő történetek, izgalmas rétegek párbeszéde, textúrák, felületek keveredése talál egymásra felidézve a Kovásznai animációk játékosságát.
Kovásznai masterclass
Kovásznai György életműve sok kreatív fiatalt ihletett már meg eddig is, ezért a METU lehetővé teszi hallgatóinak, hogy mélyebben megismerjék Kovásznai György művészetelméleti írásait, forgatókönyveit, verseit, több száz rajzát és festményét, és természetesen mind a 24 filmjét.
Kovásznainak az egykori budapesti Pannónia Filmstúdióban készített merészen expresszív grafikájú, kísérleti hangkulisszákkal dolgozó animációs rövidfilmjei a 60-as és 70-es években rést ütöttek a médium itthon megszokott műfaji tradícióin. A rendező „anima verité”-nek keresztelt animációs dokumentumfilmes módszere, amellyel a környező valóságot rögzítő élőfilmes kamerakezelést a képzőművészet nyelvére kívánta lefordítani, messze megelőzte a maga korát – állapította meg Orosz Anna Ida filmtörténész, a Filmarchívum munkatársa. A kurzus során az alkotások alapos elemzése és az alkotói kontextus feltárása révén a hallgatók bátorítást kapnak arra, hogy kapcsolódjanak saját ötleteikkel az életműhöz, megtalálva azokat a kortárs problémaköröket, amelyeknek kreatív megfogalmazása egyedi, új munkájukat alapozza meg. A projekt szemléletű közös gondolkodás során Kovásznai egyes műveire vonatkoztatott új, csoportosan létrehozott alkotások születhetnek 2024 tavaszán.
A Kovásznai György munkásságának emléket állító kiállítás bárki számára ingyenesen látogatható 2024. február 28-ig a METU Galériában (METU Galéria, Infopark sétány 1. I épület földszint).
- Kovásznai György kiállítás nyílt a Budapesti Metropolitan Egyetemen nfi.hu 2023.11.30
- Kovásznai György festőművész, animációs filmrendező 60-as, 70-es évekbeli filmjeit és képeit mutatja be a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Galériájának kiállítása www.magyarhirlap.hu 2023.11.30
- A művész, aki mozgásba hozta a festményt artnews.hu 2023.11.30
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n – Avantgárd animáció & festészet magyar.film.hu 2023.11.30
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n mti.hu 2023.11.30
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n webradio.hu 2023.11.30
- Avantgárd, animáció, festészet magyarnemzet.hu 2023.11.30
- Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló tárlattal emlékeznek az idén 40 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre. magyar.film.hu 2023.11.30
- Filmarchívum facebook/filmarchivum 2023.11.30
- Artista fashion facebook/artistafashion.official 2023.11.30
- Dot and Line blog dotandline.blog.hu 2023.11.30
- A művész, aki mozgásba hozta a festményt – Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n hirado.hu 2023.11.30
- Inforádio / METU kiállítás – Interjú Iványi-Bitter Brigitta kurátorral Inforádio 2023.11.30
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n novekedes.hu 2023.12.01
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n prae.hu 2023.12.01
- Avantgárd animáció & festészet – Kovásznai György kiállítása a METU Galériában artportal.hu 2023.12.01
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n tozsdehirek.hu 2023.12.01
- An exhibition of the works of György Kovásznai opened at METU moviebloc.com 2023.12.01
- Einspach Gábor ajánlója: facebook
- Habfürdővel és kiállítással állít emléket Kovásznai életművének a METU deszkavizio.hu
- Az avantgárd filmrendező és festőművész Kovásznai György halálának 40. évfordulója alkalmából a Budapesti Metropolitan Egyetem művészeti galériában nyílt kiállítás. InfoRádió Kulturális percek 2023.12.18
- Korszakalkotó, innovatív - Kovásznai György festőművész, animációs filmrendező ’60-as, 70-es évekbeli filmjeit és képeit mutatja be a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Galériájának kiállítása. Az egyetem, a Nemzeti Filmintézettel és a Pallas Athéné Domus Meríti Alapítvánnyal együttműködésben, Kovásznai György: Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló tárlatával emlékezik az idén 40 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre. Élet és Tudomány 2023.12.14
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n Médiaklikk 2024.01.20
- Kovásznai György munkáiból nyílt kiállítás a METU-n Petőfi TV - Nézzünk szét című műsor 2024.01.21
- Kovásznai Dorottya és S. Miller András a Sláger KULT-ban Sláger FM, SlágerKult 2024.01.20
- A művész, aki mozgásba hozta a festményt – Womanpower – Portrék keret nélkül Kutasi Judittal RádióCafé 2024.01.29
- A művész, aki mozgásba hozta a festményt – Womanpower – Portrék keret nélkül Kutasi Judittal Spotify 2024.01.29